Fontos egy MLM cégnél is a borítékoló gép!

borítékolás

borítékolás

Vezető forgalmazó vagyok egy MLM cégnél. Több tízezer hálózati tag van, akiknek hó végén el kell küldeni az elszámolást, ami alapján történik a kifizetés. Előfordul, hogy hó közben is, egy új termékeknek a szóróanyagát! Az évek alatt sokszor voltam már úgy a cégnél, hogy szinte minden irodai dolgozó az elszámolásokat hajtogatta, meg borítékolt! Ha az időm engedte, akkor egy kis időre én is besegítettem! Mondhatom, monoton munka! Több száz, ezer levelet hajtogatni, borítékolni és a címeket egyesével ráragasztani! Aki még nem csinálta, nem is kívánom, hogy kipróbálja. Egyik ilyen alkalommal, amikor éppen a főnököt vártam, szintén segítettem! Nincs valami megoldás erre, hogy ne kelljen itt egyesével bajlódni a havi elszámolás hajtogatásával, meg borítékolásával, kérdeztem Tőlük! Nem tudom, ez a főnök dolga, zárta le gyorsan az egyik titkárnő! Ekkor megjelent a főnök, ránézett a nagy halom még borítékolásra váró elszámolásokra, és azt mondta! Hamarosan már nem kell ezt csinálni, mondta mosolyogva! Rendeltem a boritekolo-gep.hu oldalon egy borítékoló gépet, az fogja ezután ezt a feladatot megcsinálni!

Got Something To Say:

Copyright © 2024. Powered by WordPress & Romangie Theme.