Margó néni kifinomult ízlésének nagyon nehéz megfelelni. Sokszor jártunk nála vendégségbe, de mindig nagyon figyeltünk a viselkedésünkre, az illemre és a szabályokra. A közös ebédek alkalmával mindig a legszebb étkészletével terített a számunkra, és ilyenkor külön segítsége is volt a felszolgálásban. Ő még úgy nőtt fel, hogy az ebédet és a vacsorát nem a szülei készítették és szolgálták fel a számára. Nekünk ez ugyan furcsa volt kiskorunkban, de később aztán megszoktuk. Ma már inkább rövidebb uzsonnákra hív meg minket, hiszen már megerőltető lenne a számára egy nagyobb ebéd vagy vacsora levezénylése. Így aztán maradtak a teadélutánok és a kakaós süteményes látogatások. Mindig bajba voltunk, ha a születésnapja közelgett. Most azonban gyönyörű ajándékot találtunk a számára. Elegáns sajttállal és gyümölcsös tállal lepjük meg. Persze van már neki régi porcelán, de ez most igazán más. Különleges ónötvözetből készültek, extra magas fényükkel beragyogják majd az étkezőjét. Külön ajándékként egy hozzájuk illő vázát is rendeltünk a számára, hogy a dédunokák virágcsokrát is az asztalra tegyük majd.
Legutóbbi hozzászólások