Monthly Archives: február, 2019

Budapesti, vidéki, külföldi futár

futar.hu

futar.hu

Amikor rátaláltunk a www.futar.hu weboldalra, emlékszem először a mottó tetszett meg: „Elégedettsége a befektetésünk.” Úgy gondoltam, hogy teszek egy próbát, mert már-már azon voltam, hogy én magam fogom kézbesíteni a saját csomagjaimat, annyira sok csalódáson voltam túl. Hol elkallódott a kiküldött holmi, hol megsérült, eltört és elszakadt, máskor annyira sokat késett, hogy én magam is vesztettem ügyfeleket. A Futar.hu-ban azonban nem kellett csalódnom, ami remek érzés volt. Azóta is erre a vállalatra és mindig profi és persze segítőkész munkatársaira bízom mind a nagyobb, mind a kisebb csomagokat. Biciklis, autós és motoros futárok szállítják a csomagokat és mind ez idáig nem történt probléma. Mindezt pedig kitűnő árakon vállalják. Szuper jó, ezért is ajánlom bárkinek a Futar.hu-t.

A borítékoló gép egy MLM cégnél is fontos!

Borítékoló gép

Borítékoló gép

Több mint 20 éve vagyok egy MLM cégnél vezető forgalmazó, ahol több tízezer hálózati tag van. Nekik minden hónap végén el kell küldeni az elszámolást. Előfordul, hogy hó közben az új termékeknek a szóróanyagát is elküldik! Többször jártam úgy a cégnél, hogy szinte minden irodai dolgozó az elszámolásokat hajtogatta, és borítékolt! Amikor az időm engedte, mivel a főnökre vártam, egy kis időre én is besegítettem! Monoton munka több száz, ezer levelet hajtogatni, borítékolni és a címeket egyesével ráragasztani! Semmi pénzért nem csinálnám naponta. Legutóbb, amikor éppen a főnököt vártam, szintén segítettem! Nincs valami megoldás erre, hogy ne kelljen itt egyesével bajlódni a havi elszámolás hajtogatásával, meg borítékolásával, kérdeztem Tőlük! Nem tudom, ez a főnök dolga, zárta le gyorsan az egyik titkárnő! Ekkor megjelent a főnök, ránézett a nagy halom még borítékolásra váró elszámolásokra, és azt mondta! Hamarosan már nem kell ezt csinálni, mondta mosolyogva! Rendeltem a delfinrendszerhaz.hu oldalon egy borítékoló gépet, az fogja ezután ezt a feladatot megcsinálni!

Az ingatlan értékbecslés sok esetben kötelező!

ingatlan értékbecslés

ingatlan értékbecslés

Nem lakáscélú ingatlanok esetében, sokszor elkerülhetetlen az ipari ingatlan értékbecslés. Ilyenek a cégek, vállalkozások vagyonfelmérésekor, banki hitelek felvételénél. Magán ingatlanok esetében peres ügyeknél is ingatlan értékbecslés ajánlott, mivel a peres ügyekben szereplő ingatlan értékét szakember tudja pontosan meghatározni. Ha egy telek értékét szeretnénk megtudni, szintén a telek értékbecslés a legtökéletesebb megoldás. Az értékbecslő nem csak az telek értékét veszi figyelembe, hanem az aranykorona értékét is, illetve a várható termést is. Látható, hogy egy értékbecslő munkájának, amilyen a retkozvagyonertekelo.hu oldalon található, segítségével gyorsabban és biztosabban tárgyalhatunk. Budapesten könnyebbséget biztosít az online rendelés leadás lehetősége, amely után rövid időn belül megtörténik a felmérés. Kérjünk szakvéleményt, mert sokat nyerhetünk, vagy veszíthetünk egy-egy üzleten, ha nem az adott piaci értékek szerint becsüljük fel ingatlanunkat. Kérje ehhez szakértők tanácsát!

Ovis és gyerek ágyneműhuzat

ovis paplan, párna szett

ovis paplan, párna szett

Annyira szuper, hogy rátaláltam a www.agynemushop.hu weboldalra. Négy éves ikreink vannak a férjemmel, és mindkettőjüknek szenzációs és kifinomult az ízlése. Dani és Eszter is imádják a szép színeket, formákat, és mind a szobájukban, mind az öltözködésükben „megkövetelik” az egyediséget. Sokszor mondták már, hogy ilyen és olyan dolgokat, kellékeket, játékokat szeretnének a szobájukba, és mi úgy döntöttünk, hogy be is szerezzük nekik az ötödik születésnapjukra. Ekkor találtunk rá az Ágynemshopra, ahol nem csak ovis ágyneműket, de mindenféle Nautrex, Damaszt, egyszínű, mintás, ovis ágyneműket és ágyneműhuzatokat, valamint lepedőket, matracvédő, vízhatalan és gumis lepedőket, paplanokat, párnákat, plédeket, takarókat és hálószobai kiegészítőket találtunk. Ha te is szeretnél legénylakásos, fiatalos, keleties, klasszikus, romantikus vagy akár modern hálószobai kellékek és ágyneműk közül válogatni és a minőséget jó áron akarod megvásárolni, mi az Ágyneműshopot ajánljuk, ami nagyon bevált nekünk is. Szuper.

Copyright © 2019. Powered by WordPress & Romangie Theme.